Újabb beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter Vasban!

2026-02-03

Újabb beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter Vasban! Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői napját Vas vármegyében töltötte. Először a MAM-Hungária vaskeresztesi gyárában 4,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást jelentett be, amely 870 millió forint állami támogatással valósul meg. Majd Szijjártó Péter Ágh Péter országgyűlési képviselő társaságában közel három és fél milliárd forintos fejlesztésről adott hírt Csöngén a Binder Kft. telephelyén, amihez a kormány 460 millió forint támogatást nyújt -Tíz évvel ezelőtt ennek a vármegyének az ipari termelési értéke 1000 milliárd forint volt, a tavalyi évben ez 1700 milliárd forintra növekedett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. – Ebben, azt gondolom, fontos szerepet játszott az a 64 nagy beruházás, amelyhez a kormány összesen 63 milliárd forintnyi támogatást biztosított. Ezekből létrejött 240 milliárd forintnyi beruházás és 4000 új munkahely – szólt Szijjártó Péter. A miniszterrel a Sárvári Televízió egy beszélgetést is készített, amely február 3-án 19 órától elérhető a televízió YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.